7.rész

Sziasztok!

Hát nem éppen úgy sikerült hoznom a részeket a nyár folyamán, ahogy elterveztem. Konkrétan ez a második amit kirakok és ezt is így a nyár leges legvégén. Azt hittem több időt tudok majd szánni a blogra, de hát mindig közbe jött valami, meg végül is csak egyszer fiatal az ember, és mikor máskor tombolná ki magát ha nem nyáron?! Lényeg a lényeg most hoztam a friss részt, ami remélem tetszeni fog majd nektek. Ha igen, akkor ezt mindenképpen jelezzétek nekem valamilyen formában.☺

Folytatás még nem tudom mikor érkezik, de megpróbálok sietni vele.
Ennyi lettem volna mára. Jó olvasást!

Ölel titeket:

April♥

 A napok múlásával a fejemben lévő fájdalom egyre csökkenni kezdett. A fejfájás önmagában sem a legjobb dolog, főleg úgy nem ha hetekig tart. Igaz az emlékezetem nem tért vissza, de mikor már nem éreztem azt, hogy fejem úgy sajog mintha egy baltával rávágtak volna a napjaim is egyre jobban teltek. Emlékeim előkutatásáról ugyan nem mondtam le, de rá kellett jönnöm arra, hogy nem kattoghat reggeltől estig ezen az agyam. Abba is bele kellett gondolnom, hogy lehet többé már nem is emlékszem majd a baleset előtt történt hetekre, éppen ezért próbálkoztam ezt a tényt is elfogadni. De mindent összevetve már jól voltam, jobban mint valaha.
- Hétfőtől visszamegyek dolgozni. - mondtam Niallnek miközben az asztalra helyeztem a serpenyőt, melyben épp az imént készült el a tükörtojás és a bacon.

- Szerintem ezzel még várhatnál. - reagált az ötletemre miközben neki látott, a reggelinek.
- Már jól vagyok. Meg amúgy is eléggé unatkozom napközben, mikor dolgozol. - haraptam bele egy pirítósba.
- Ez akkor az is jeleni, hogy hazaköltözöl? - kérdezte
- Úgy lenne logikus, hiszen onnan közelebb van a munkahelyem. - válaszoltam neki majd rápillantottam. Tekintetéből szinte tükröződött rám a csalódottság. - Eddig is csak reggel és este láttuk egymást. Ha elmegyek esténként ugyanúgy találkozhatunk. Meg a hétvégék is ott vannak. Csinálhatnánk közös programokat, úgyis szinte mindig a négy fal között ülünk. - mosolyogtam rá biztatóan miközben a terveimet ismertettem vele.
- Ez elég jól hangzik. - mosolyodott el ő is.
- Emmának már biztosan nagy szüksége van rám a szerkesztőségben. - mondtam miközben a reggeli befejezése után a mosogatógépbe pakoltam a koszos edényeket. Niall egy ideig nem is válaszolt csak megköszörülte párszor a torkát meg a fejét vakargatta.
- April figyelj. - szólalt meg végre. - Neked már nem Emma a főnököd. - mondta én pedig nem egészen értettem ezt az egészet. Emmára tisztán emlékeztem, hiszen csodálatos főnök, az egész szerkesztőség imádja.
- Mi? De miért nem? Az nem lehet. - értetlenkedtem.
- Azt hittem erre a dologra emlékszel, de ezek szerint nem. Emmának elege lett a nagyvárosból és a nyüzsgésből ezért hazautazott, hogy továbbvihesse a családi borászatot. - mesélte el röviden a sztorit.
- Találtak már valakit a helyére? - kérdeztem
- Igen, Edward Brown az új főnököd neve. - árulta el felettesem nevét.

- Ezek szerint akkor meséltem róla neked. Jól kijövök vele? - érdeklődtem erről a bizonyos Edwardról.
- Hát ami azt illeti nem igazán. - vakarta a fejét.
- Tuti, hogy csak hülyülsz. Tudod, hogy többnyire én mindenkivel szót értek. - magyaráztam.
- Vele eddig nem igazán sikerült. De most itt egy új lehetőség, tiszta lappal kezdhetsz mindent. - mosolygott.
- Igen, igazad van. - mosolyodtam el én is, bár azért kicsit tartottam ettől az egésztől. Nem szeretek és nem is szoktam rosszban lenni senkivel, pláne nem a felettesemmel. Az is érdekelt mitől ilyen a kapcsolatom vele, de nem akartam már többet kérdezősködni Nialltől. - Most jobb ha megyek, el kell intéznem még pár dolgot otthon. - léptem oda a szőke fiúhoz és egy puszit nyomtam az arcára búcsúzásképpen.
Nem igazán tudtam mi is van most köztünk, ezért is ezt az elköszönési módot választottam. Az állította "elindult köztünk valami", de ittlétem alatt egyszer sem próbált közeledni felém. Még abban sem vagyok biztos, hogy szeretném-e, hogy közeledjen bármilyen formában is. Olyan régóta ő a legjobb barátom, és nem szeretném elrontani ezt, hiszen a barátság mosolyt visz oda ahol a szerelem könnyeket hagy.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben léptem ki London utcáira. Az idei meglepően kellemes nyárnak már nyoma sem volt, ehelyett száraz, lehullott faleveleket és kisebb nagyobb pocsolyákat lehetett látni mindenhol. Niall ugyan felajánlotta. hogy hazavisz, de én ragaszkodtam a sétához. Igazán kedveltem ezt a kora őszi időjárást, ilyenkor még nincs olyan csípős hideg, de azért egy jó meleg sál elkél már. A forró csoki is ebben az évszakban esik a legjobban, legalábbis számomra, ezért mikor hazaértem habozás nélkül készítettem egyet magamnak. Kerítettem még egy jó meleg takarót is és a laptopommal az ölemben bekucorodtam az ablak előtt lévő kis ülőrészbe, ahol kényelembe helyezve magamat elmerültem az internet világában. Elsőként az e-maileket néztem át, melyeknek több mint a fele munkahelyi ügyek kapcsán jött. Úgy döntöttem ezzel ma még nem foglalkozom, és ezt a napot még a pihenésre szánom, majd holnap a szerkesztősében elintézek minden ilyen dolgot. Már épp ki akartam jelentkezni az e-mail fiókomból mikor megakadt a szemem még egy bejövő levélen, melynek a feladója Dr. Jonathan Hyland volt, az apám. Ledöbbentem a neve láttán és abban sem voltam biztos, hogy meg szeretném-e nyitni a levelét melynek tárgya "jobbulást" volt. Ebből már kiderült számomra, hogy a balesetemmel kapcsolatban írt, és az is, hogy csak egy embertől tudhat erről, mégpedig Nialltől.
Sosem volt túl fényes kapcsolatom az apámmal, részben azért mert túl nagyok voltak az elvárásai velem szemben. Nem tűrt el egy négyest sem a bizonyítványomban, ezért kisiskolás koromtól kezdve a gimnázium végéig, miközben mások szórakozni jártak én otthon ültem a szobámban a négy fal között, és csak tanultam. Nem volt túl sok barátom, pontosabban Niall volt az egyetlen. A többieknek csak akkor számítottam, ha egy dolgozatra jó jegyet szerettek volna és ilyenkor előszeretettel ültek le mellém. Sosem felejtem el mikor Niall ezt megelégelte és kijelentette ezentúl ő az egyedüli padtársam, senki más nem ülhet velem egy padban rajta kívül. Aznap pont történelem témazárót írtunk, amire ő nem tanult. Neki szó nélkül, szívesen segítettem volna, de nem engedte. Mikor súgni próbáltam neki ő befogta a füleit és egész órán csak meredt maga elé az üres dolgozatára. Mondanom sem kell mekkora karót kapott rá, de hamarosan ki is javította azt mert a következő történelem órán a tanár őt hívta ki felelni, Niall ezúttal pedig teljesen felkészült az anyagból. A szőke fiú már akkor nagyon szimpatikusnak tűnt mikor először találkoztunk a gimi nulladik évében, de azt hiszem ennek a bizonyos történelem témazárónak köszönhetjük, hogy a mai napig elválaszthatatlanok vagyunk.
Sokszor veszekedtem apámmal a maximalitása miatt. Előfordult olyan is, hogy egy-egy ilyen incidens után sírva jöttem el otthonról. Ilyenkor mindig Niallnél találtam menedéket, ő mindig megértett és bármikor fel tudott vidítani. Akkor is ő volt ott mellettem mikor utoljára veszekedtem apámmal, három évvel ezelőtt. Orvostudományi egyetemre küldte el a jelentkezésem az értségi után, az én beleegyezésem nélkül. Mindig is az volt az álmom, hogy egy nap újságíró leszek nem pedig az, hogy apám után én is doktori pályára lépek. De ő erről hallani sem akart, ekkor telt be a pohár és végleg eljöttem otthonról. Dublinba utaztam, hogy újságírói képzéseken vehessek rész, s ezzel közelebb kerülhessek az álmaim megvalósításához. Mivel a szüleim nem támogatták ezt a döntésemet semmilyen anyagi segítségre nem számíthattam tőlük, ezért tanulás mellett délutánonként egy virág és ajándék üzletben dolgoztam, hogy pénzt kereshessek. Tanulmányaim befejezése után visszatértem Londonba, ahol szerencsére gyorsan sikerült munkát találnom a szerkesztőségben ahol most is dolgozom. Szüleim erről pedig mit sem tudnak. Kiléptem az életükből, ők pedig eddig nem is kerestek, egyáltalán nem érdekelte őket mi is van velem. Úgy vélem most is csak formaságból küldte apám a "jobbulást" témájú levelét. De bár ne küldte volna, ha eddig sem küldött egy rohadt sort sem válaszul a karácsonyi leveleimre akkor most se játssza az aggódó szülő szerepét.
Idegesen csaptam le a laptopomat mert ez a sok régi emlék felzaklatott.  Beszélni szerettem volna Niallel a dologról, mert érdekelt miért értesítette apámat a történtekről ezért felhívtam őt.
- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de kaptam egy e-mailt apámtól, jobbulást címszóval. - szóltam a készülékbe mielőtt még ő bármit is mondhatott volna a vonal túlsó végén.
- Szia. Ömm igen, mikor bevittek a kórházba ő volt az első ember akit felhívtam, gondolom emiatt írt. ismertette a dolgot amiről eddig elfelejtett nekem beszélni.
- Nem kellett volna elmondanod neki. - mondtam - Vagy legalább ha már megtetted, szólhattál volna.
- Ne haragudj, de úgy éreztem erről tudnia kell, mégis csak az apád. - kért bocsánatot.
- Én nem haragszom, fordított helyzetben én is biztos ezt tettem volna. Csak tudod, most előtörtek belőlem a fájó emlékek, igaz még el sem olvastam mit írt, de akkor is. Nem könnyű ez nekem.
- Tudom, hogy nehéz és meg is értem, de azért szerintem mindenképpen el kellene olvasnod amit írt.
- Még átgondolom. De nem is tartalak fel tovább. Találkozunk holnap? - érdeklődtem mielőtt még bontottam volna a vonalat.
- Persze, hatra oda megyek aztán majd kitaláljuk mit csináljunk. - mondta boldogan.
- Rendeben, hát akkor jó éjszakát. - köszöntem el, majd miután ezt ő is megtettel elvettem a fülemtől a készüléket.
Észre sem vettem, hogy elrepült az idő és kint már javában sötét volt mikor kipillantottam az ablakon. Behúztam a sötétítő függönyöket és a ház minden helységében feloltottam a lámpákat. Lehet gyerekes dolog, de félek a sötétben, ezért mániám ez a sötétedés utáni lámpa kapcsolgatás. Néha még éjszaka is égve hagyom az éjjeliszekrényemen lévő kis lámpát, így valahogy nyugodtabban merülök álomba.
Eszembe jutott, hogy a postát csak úgy átléptem mikor hazaértem, ezért most felszedtem a bedobott leveleket az ajtó elől és át is néztem azokat. Miután ezzel végeztem, tele engedtem a kádat forró vízzel, a vízbe pedig belenyomtam egy fél tubus habfürdőt és kicsit relaxáltam a habok között. Nem voltam éhes ezért fürdés után csak egy csésze teát készítettem magamnak és a laptopomat fölkapva a szobám felé indultam. Odakint gyorsan eloltottam a lámpákat és villámgyorsasággal be slisszoltam a szobába ahol fény uralkodott.  Kényelmesen elhelyezkedtem az ágy közepén, magamra húztam a takarót, ittam pá kortyot a teámból, majd a laptopomat az ölembe helyezve felnyitottam azt. Mikor betöltött ismét az e-mail fiókommal találtam szembe magam. Haboztam kicsit, hogy mihez kezdjek apám levelével, de végül rá kattintottam, és mikor betöltött olvasni kezdtem a sorait.